Szent Jakab zarándokút - 4. nap

2025.06.09.

Tata - Nagyigmánd

Este még elmentünk a kolbászoshoz, ez már közel volt, max 200m, de épp zártak, helyette a mellete lévő gyrosos és kocsmába ültünk be, de épp csak, hogy le tudtunk küzdeni egy sört. Mára van egy adag sült édesburgonyánk, ez jó lesz, mert bár nem praktikus a kiszerelés, sok kalória van benne.

Volt egy kis kullancs helyzet, Johnny kettőt szedett ki a lábából, én nem találtam magamban.

Jobbat aludtam, most csak kétszer ébredtem éjszaka, de olyan 10-től egészen 6.20-ig aludtam, rám is fért, de így sem vagyok friss és üde. Összepakolunk, közben a Titanic megy a tévében, röhögünk rajta.

8 óra mire elindulunk. Nagy szél van, fodrozódik az Öregtó. Úgy érzem az energia készletem kicsit megcsappant. Kicsit hűvös is van a szél miatt, útitársam uggrat is, hogy hazaküldettem a kis mellénykéjét.

Tatán elég gorombának tűntek a helyiek, de azért akadt bőven kivétel, a szállásadó hölgy például, vagy az a kis család, akikkel már a város szélén találkoztunk, valamint Matyi kutyájukkal, akinek láthatóan kedve lett volna elkisérni bennünket.

9.48-kor érünk ki Tatáról, nyílt mező következik, még mindig nagy a szél és nincs hol megpihenni. A mező hosszan nyújtózik előttünk, mögöttünk, hátratekintve a templom tornyok nem akarnak távolodni.

Olyan másfél óra után fordulunk egyet balra, de ugyanúgy egyenesen visz az út, van már pár fa, egy tó mellett, az árnyékukban leterítjük az eső poncsót és kabátot, azokra ülünk pihenni. A fűben üldögélve megiszunk egy-egy taktikai sört és transzgenerációs traumákról és mintákról beszélgetünk. 11.41-van mikor tovább megyünk.

Kicsivel később elágazik az út, természetesen a rosszat válszatjuk, vagyis nem rossz, csak épp nem arra megy, amerre mi mennénk. Ez a kis kitérő olyan 2-3 kilométert ad a naphoz.

Miután visszatérünk a számunkra megfelelő irányba, ismét egy mezőn találjuk magunkat. Van megint egy kis elágazási lehetőség, ezúttal nem hibázunk és egy fák alkotta alagút ösvényén folytatjuk.

Fáradtak vagyunk, számolgatjuk mennyi lehet még hátra, de valahogy nem akar kijönni a matek, még mindig 12 km.

A pusztulás szélén járva beérünk végre Mocsára. Itt egy portán egy kisméretű ló ácsorog, messziről köszönök neki, oda is jön a kerítéshez, talalkozni akart. Pár percig vakargatjuk, simogatjuk, majd tovább bandukolunk.

A 200 éves Szentháromság szobornál egy padra telepszünk, egy cseresznye fa árnyékába. Még kicsik a szemek, de már egész jó ízük van.

Megesszük a heringkonzerveket, amiket Tarjánban vettem, röhögve sírunk, fizikai mélyponton vagyunk. Legalább egy fél órát pihenünk mielőtt tovább indulnánk.

Nem értjük, hogy lehet ennyire késő. Az eredeti terv az volt, hogy 14.45-15.00 között érünk Nagyigmándra, most 16.00 óra van, és még mindig kb. 10 km van hátra.

Falu szélén gyerekek játszanak a nagymama felügyelete alatt. Mama esőért rimánkodik, mi mondjuk, hogy most nem bánjuk ha nincs. A szél már mérséklődött, nincs sem hideg sem meleg.

Megint egyenesen, megint hosszan, át az M1 fölött, egy homokos úton a szél turbinák lábánal. Ezeknek olyan hangja van így közelről, mint amik szét akarnak esni.

Végre beérünk Nagyigmándra, már az utolsó tartalékainkon megyünk. A faluban meglepően szép középületek, kevesbé tehetős gazdákról árulkodó házak.

A katolikus templom parókiája a szállásunk. Azonnali időutazás a gyermekkoromba. Látszik, hogy már a 90-es évékben is elavultnak számított, valódi zarándok körülmények. Nem panaszkodom, aludtam már rosszabb helyen is.

Különleges, hogy a hátsó kertszomszédban, struccok, vagy talán inkább emuk laknak, szintén, nem túl fényes környezetben. Kingával beszélgetünk, ő már fél négy óta itt van. Új appot ajánl a navigáláshoz, hopnap kipróbáljuk.

A struccokat már csak a tehenek tudják strófolni, akik egyszercsak besétálnak a templomkert felől legelni. Kisbocik is vannak, így jobbnak látom őket nem zavarni.

A szokásos rutin után Johnnyval ketten meglátogatjuk a 3000 fős település, valaha 11 vendéglátóhelyének utolsó kettő közül az egyiket, az illusztris Zsolti Kávéházat. Igazi békebeli falusi kocsma.

Lackó, egy helyi illetékes már nincs barátkozós állapotban, de Anikóval, a gazdasszonnyal, beszélgetünk, mesél a hőskorról, látszik, hogy valóban szebb napokat élt a hely.

Egy sör és egy unicum után távozunk, elég lesz ez mára. Még beszélgetünk egy kicsit, aztán mindenki nyugovóra tér.

Ez a nap egy "kicsit" erősebbre sikerült, mint terveztük. 26 km lett volna a táv, ehelyett teljesen érthetetlen módon, 47987 lépést, 34.87 km-t mutat a telefonom. "Túltoltuk Bélaim, túltoltuk."