Szent Jakab zarándokút - 1. nap

2025.06.06.

Budapest - Zsámbék

Hát igen, ismét úton, ezúttal nem csináltam neki nagy Facebook hírverést, de ha ezt látod, akkor az azt jelenti, hogy leghűségesebb olvasóim közé tartozol :)

A tavalyi Francés után Barbi azt mondta, hogy nem bánja, ha idén nem megyek nagyot, de persze én sem bírom ki Camino nélkül, hiába, megfertőzött a Peregrino életérzés, így kompromisszumos megoldásként az Húngaro-t (ejtsd "Ungaró") találtam.

Ez egy hivatalos Camino, egyike az Európát átszövő útvonalaknak, aki akar, egészen Santiago de Compostella-ig gyalogolhat rajta. Ezúton is köszi az önkéntesek csapatának, akik megálmodták és megvalósították.

Nekem, ez most csak egy elég rövid kis menet lesz, mindössze 200 km, Lébényig, ami nem csak Bartos Erika szülőfalujaként nevezetes (höhöhö), hanem azért is, mert itt található Szent Jakabnak (Santiago) szentelt templom Magyarországon. Magáról az útvonalról itt lehet bővebben tájékozódni: https://www.szentjakabut.hu/hu/a-magyarorszagi-szent-jakab-zarandokutak/karizma

A lányok elkísértek a kezdőpontig, a 0 kilóméterkőhöz, innen az Alagúton keresztül a Normafa felé indultam.

A jelzések kissé ritkásak voltak, de nem volt bonyolult így sem kifejezetten, tekintve, hogy felfelé kellett mindig menni :)

Az Orbánhegyi úttól kezdett csak igazán emelkedni, itt láttam az első kagylós jelet, aztán a Szendrő utca sarkánál megálltam 3 percre erőt gyűjteni a Diána lépcső előtt, ami aztán nem is volt annyira vészes.

Egy jó óra bandukolás után felértem a svábhegyi Szent László templomhoz (ő a magyar Santiago Matamoros), és bár bemenni nem próbáltam, nagyon tetszett a zöldségeket áruló kis stand a tövében, mely körül pezsgett a helyi élet.

Folytatom felfelé, 9 óra után kicsivel érek fel a Normafához, leülök egy padra kicsit, eszem egy energiaszeletet , szárítom a lábam. Tele a fejem, nehéz kiüríteni a gondolataim, még nem szellemültem át.

Ahogy távolodok a várostól, a Budakeszi előtti erdőben ez is megjön, fantasztikus érzés. Egy idős úr üldögél egy padon, köszönök, visszaköszön és jó utat kíván. Ez az első magyar Buen Camino! -nóm (pontasan ezt jelenti, és pontosan így használják), egyből fülig szalad a szám.

10.00 körül érem el a Makkosmária zarándok helyet, itt három különböző zarándok útvonal találkozik, a templomba is bekukkantok, meglepően szép.

Nem sokkal ezután megszerzem az első pecsétet is a Fenyőfalvi keresztnél, ennek is érdekes története van, akit érdekel itt elolvashatja: https://varoshaza.budakeszi.hu/nnn/

10.50-kor megint megállok egyet pihenni, ezúttal 20 percre egy Apróséff nevű helyen, mini kifőzde, kedvesek, de úgy néznek rám, mint az ufora. Veszek egy jegesteát, sör híján.

Innen a Pilisi Parkerdő következik, ami elég kalandosra sikeredett. Egy szűk ösvényen megyek, amikor olyan zajra leszek figyelmes, amit nem én csaptam. Egyből meg is szólalt a fejemben, hogy ez biz anya koca, és eddig tartott a zarándoklat. Előbb hangos füttyögésbe, majd egy általam, im promptu, szabadverselésű dalba kezdtem. Félek, a "Vad koca, ne egyél meg" nem lesz sláger és mehetek vissza uggrálni a balettba.

Miközben befogadom, hogy milyen csodálatos illata van a fáknak, az jut eszembe, hogy lehet nem is vaddisznó volt, nem láttam, ennyi erővel lehetett akár a Bombadil Toma is. Majd egyszercsak őzikét látok tőlem 20 méterre elsuhanni. Majd még egyet (vagy ugyanazt?) egy fél órával később. Ők nem követnek, csak néhány igen szemtelen, apró fekete bogár. Sikerül eltévednem, térképről megoldom, de ez egy jó nagy kerülőt eredményez.

Egyszercsak egy kapu zárja el az utat, most akkor mivan? A térkép szerint át kellene menni, de ezt a három métert úgy érzem nem fogom megmászni. Öt percig vakarom a fejem, nézegetem, hogy merre kerüljek, balra túl hosszú lenne, jobbra meg csak egy nyúlcsapás látszik. Rászánom magam, hogy elinduljak rajta, majd két lépés után, a bokor mögött megtalálom a létrát :) Bravo Peregrino

13.00 órakkor elérem Páty szélét, már ennék is, pihennék is. 10 perccel később a Cukorborsó kert étterem tűnik fel, nekifutásból kérek egy sört, csapolt, jéghideg, friss. Hát ez az igazi zászló zászló szív érzés :)

Körte krémlevest és rántott sajtot fogyasztok a második sör kiséretében. Egy teljes órát pihenek, úgy nézem kb. 10 kilométer van hátra. Gondolom magamban, elfáradtam, erős nap, de a nehezén túlvagyunk. Hát ez utólag kiderült, hogy óriási tévedés volt.

14.00 után egy kicsivel indulok el újra megint, Páty nagyon hosszú és itt is letértem valahogy, így átmegyek a putri soron is, majd egy újabb szűk rész után a Töki egyenessel találom magam szemben. Kb. 12 kilométeren át, szinte nyílegyenesen át a mezőn. Semmi árnyék, 30 fok. Többször megfordul a fejemben, hogy ez nem normális, nem szenvedni jöttem, fel kell adni. Ilyen kimerültséget és elkeseredést utoljára a Pireneusokban éreztem. Egy ponton kiszórt óriási adag friss trágya, amit még nem dolgoztak be a földbe. Nem volt elég a szag, amin csak csukott szájjal lehetett átmenni, még hozzám is csapódott egy jó háromnegyed órára egy bögöly csapat. Kínomban már ordítottam velük.

Ez maga a pokol, a vizem elfogyott, az útnak meg sosincs vége. Már csak vánszorgok amikor beérek Tök településre. Folyamatosan azt figyelem, hogy van-e valaki az udvarokon, hogy kérhetnék tőlük vizet. Már fontolgatom, hogy becsöngetek amikor egy igazi régi, falusi, köztéri kút bukkan fel, ő lesz az új legjobb barátom.

Annyi vizet megiszom, hogy esélyem sincs a hátizsák derékpántját becsatolni utána. Még egy óra a szállásig, a telefonom majdnem lemerült.

Nézem a térképet, számolom az utolsó perceket, tíz perccel a cél előtt le kell ülnöm egy padra egy másik kút közelében, mert úgy érzem, nem tudok továbbmenni. Hívom a szállásadót, kulcs a számzáras trezorban vár. Teljes elpusztultság érzésével nyitok be az ajtón. A komfort minimál, de nem vágyom én semmi luxizásra csak egy forró zuhanyra. Ettől újra embernek érzem magam.

Beszélek a lányokkal, majd Pali kollégámmal találkozom és a kislányával, Julcsival. Szuper cuki, nagyon hasonlít Rozira, vagy Rozi őrá :).

Megiszunk egy sört, vacsorázunk, aztán nekik esti program, és nekem is. Fogmosás, post írás, ágybazuhanás, isteni ajándék, hogy egyedül vagyok a szálláson.

Bár azt hittem jó kondiban vagyok(járok két hónapja minden reggel gyalogolni), ez a nap sokkal durvább volt, mint amire számítottam. Azt hiszem a "tudtam, csak nem sejtettem" tipikus esete. 54692 lépés, 39,74 km, a szintet nem mutatja az órám külön mérés nélkül, de úgy érzem ez a nap a holdról is látszik ;)